Magyarország, bár pici ország, de számos neves és kevésbé neves plasztikai sebésszel büszkélkedhet. A névsorból kiemelkedik egy tízes lista, melynek éléről a három orvost ajánlunk áll. A plasztikai sebészek névsora roppant hosszú lenne, így inkább az említett tízes listát emeljük ki.
A fővárosi plasztikai sebészek névsora – TOP3 szerintünk
Véleményünk szerint a plasztikai sebészek névsora mindenképpen az alábbi három névvel kezdődne: Dr. Karvász Tamás, Dr. Toperczer Zsolt és Dr. Mohammad T. Jaberansari, akik Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Centrum orvosai. Közülük többen azon tizenkét magyarországi plasztikai sebész közé tartoznak, akik ISAPS tagsággal rendelkeznek. Mind a hárman elismert nevek világviszonylatban is, valamint folyamatosan élen járnak a legújabb technikák alkalmazásával. Dr. Karvász Tamás igazi úttörő a plasztikai sebészetben, mert számos olyan, ma már biztonsággal és eredményesen alkalmazott eljárást honosított meg, melyek nélküle valószínűleg sokkal később jelentek volna meg Magyarországon, vagy talán még nem is alkalmaznák őket. Ő szintén nemzetközi hírnévre tett szert és a folyamatos tanulás mellett tette le voksát, mely állandó naprakészséget és fejlődést jelent. Szintén a Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Centrum csapatát erősíti Dr. Toperczer Zsolt. A doktor úr 1998-ban tett általános sebész szakvizsgát, 2002 óta praktizál, mint plasztikai sebész. Higgadt, professzionális hozzáállását a páciensei rendre kiemelik köszönetnyilvánításaikban. Egyaránt tagja a Magyar és Nemzetközi Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebészeti Társaságnak. Kiemelt szakterülete a mellplasztika. Negyedikként bemutatott orvosunk Dr. Mohammad T. Jaberansari, akinek tanulmányait és karrierjének nemzetközi állomásait felsorolni sem könnyű. Egykor Magyarországon kezdte a hivatása elsajátítását, s 2007 óta családjával újra nálunk él. Kiválóan beszél angolul és magyarul. Ma is folyamatosan képzi, fejleszti magát. A páciensei körében általános tetszést aratott az aprólékosság, amivel lehetőleg az eljárások minden részletébe beavatja őket.
A vidéki plasztikai sebészek névsora
Nem csak Budapesten, de a vidéki városokban is több neves plasztikai sebész dolgozik. Debrecen két kiválóságot is magáénak tudhat, Dr. Fábián Zsoltot és Dr. Molnár Csabát, aki országos szintű elismertséggel bírnak. Mindketten a Honvéd utcai kórházban kezdték pályafutásukat általános sebészként. Szegedről szintén két remek orvost említhetünk, Dr. Viczián Csabát és Dr. Bajusz Hubát. Dr. Sándor Imre Sopronban praktizáló plasztikai sebész, Dr. Nagy Lajos pedig Vácon érhető el. Békéscsabán és környékén pedig Dr. Fierpasz Ferenchez érdemes fordulni a szépülni vágyók számára.
Magyarország kiváló sebészekkel rendelkezik
A tízes listát kiegészíthetjük még olyan nevekkel, mint Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész, aki szintén ISAPS tagsággal bír. A doktor például Pécs városában praktizál, de nemzetközi szinten elismert orvos, aki Genfben és San Franciscóban is tartott már előadást. A plasztikai sebészek listája nagyon hosszú, így a teljesség igénye nélkül soroltunk most fel nagyobb neveket a szakmából, akikre bármikor biztosan számíthat.